Háromszoros vivát Erdélyben a nagyenyedi kurucok emlékőreinek!

Bekapcsolódott a diákok előadásába a magyarországi Kuruc Hagyományőrző Egyesület is. 

Kuruc délután címmel szervezett egy hangulatos happeninget a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium XI. A osztálya, 2019. november 23-án a sétatéri, általuk „örökbe fogadott” diákemlékműnél. Műsorukban az 1704-es labanc támadás hősi áldozatairól emlékeztek meg, arról a jeles eseményről, amelyet Jókai Mór is megörökített a Nagyenyedi két fűzfa című írásában.

Az eseménybe, amely az Örökségünk őrei vetélkedő apropóján szerveződött, íjászbemutatóval bekapcsolódott az Aranyosszéki és Alsó-Fehér Vármegyei Huszár és Honfoglaló Hagyományőrző Egyesület is, az igazi kuriózumot azonban a magyarországi Kuruc Hagyományőrző Egyesület jelenléte nyújtotta, amelynek lelkes tagjai azonnal igent mondtak Galambfalvi Angyalka osztályfőnök felkérésének. A Rákóczifalván 2000-ben alakult egyesület lelkesen ápolja a kuruc hagyományokat nemcsak Magyarországon, hanem külföldön is, közösségi oldalukon bolgár és török kapcsolatokról is értesülhetünk.

A szombat délutáni figyelemfelkeltő akció egy látványos zászlós felvonulással kezdődött, a Bethlen-kollégiumtól a Sétatérig. Kezdetben a résztvevők körülsétálták – jelképesen egy óvó körbe zárták – a Kápolnadombon levő diákemlékművet, majd ünnepi köszöntők hangzottak el a diákok és az iskola vezetősége részéről. Turzai Melán aligazgató röviden bemutatta, hogyan kapcsolódott az enyedi diákság a kurucmozgalomhoz. Megtudtuk: az enyedi diákok mindig is „kurucosok” voltak, azaz szabadságvágyó, lázadó, a nemes eszmék mellett kiálló magatartás volt jellemző rájuk, a diákönkormányzatnak hatalmas ereje volt, például tanárokat válthattak, ám mindig nagy felelősséggel bántak ezzel a hatalmukkal. Ezzel magyarázható, hogy 1704-ben titokban a szabadságharc mellé álltak, még akkor is, ha az iskola vezetősége megtiltotta ezt nekik. „ Ezt a fajta kurucságot, a szabadság és az igazság melletti kiállást kívánom a mai diákoknak!” – hangsúlyozta Turzai Melán, aki felkérte az egybegyűlteket, hogy énekeljék el a Magyar Himnuszt, majd Takács Alexandra és Keresztesi Péter diákok szavalata következett.

Az esemény fénypontja a Kuruc Hagyományőrző Egyesület által bemutatott interaktív jelenet volt, amelyben az enyedi diákok is szerephez jutottak, hiszen az egy nappal korábban érkező magyarországi vendégek a forgatókönyvet tudatosan átalakították számukra, sőt az előadás előtt volt idő begyakorolniuk is azt. A korabeli ruházatok, a zászlók, fegyverek, dinamikus jelenetek kétségtelenül odavonzották a járókelők tekintetét, és ami a legfontosabb: a diákok nagyon élvezték a pillanatot és mindazt, amit az emlékmű népszerűsítése érdekében tesznek. A legfelemelőbb természetesen a zárójelenet volt, amikor az anyaországi kurucok háromszoros vivátot kiáltottak az enyediek tiszteletére, a jelenlevő diákok pedig felesküdtek Rákóczi zászlajára, arra, hogy az ő szellemében fognak élni és tevékenykedni. Ezt követően a jelenlevők megkoszorúzták a diákemlékművet és elénekelték a Bethlen-kollégium himnuszát.

A műsorban Csegezi Balázs Orsolya bemutatta a diákemlékmű történetét, osztálytársai pedig egyenként bemondták a „Kollégium fiainak” a nevét, akik „ a vérhullatás legmagasabb törvényének engedelmeskedtek”:

Debreceni István, Szászhalmi György, Szotyori Imre, Dobolyi Ferenc, Szotyori Gergely, Váradi Bányai János, Krizbai György, Zágoni András, Marosvásárhelyi Péter, Rigó Kapusi Sámuel, Magyari István, Ajtai András, Vajai György, Szemerjai György (nevük latinul került megörökítésre az emlékművön).

A vendégek részéről Terenyei Attiláné, az egyesület alelnöke elszavalta saját, a fejedelem jubiláló ünnepségére írt költeményét, röviden bemutatta az egyesületük tevékenységét, majd okleveleket és egy emléktárgyat osztott ki a csapat tagjai számára. Lapunknak az alelnök elmondta: egyesületük tagjai már az elmúlt nyár folyamán meglátogatták az emlékművet, amikor átutazóban voltak, viszont a mostani fogadtatás elragadtatott mindenkit. Legfőképp a diákok hozzáállásától hatódtak meg, hiszen még nem látták a fiatalságot így összefogni. Terenyei Attiláné szerint a Nagyenyeden látottak arra engedik őt következtetni, hogy itt „egy olyan egészséges szív-lélek generáció nő fel, amelyik a hős enyedi diákokat tekintve mintaképül, továbbviszi Rákóczi eszméit, illetve 1848 és 1956 szellemét, másik két felragyogó fokozatait a hazafias érzésnek.”

Basa Emese

A cikk 2019. november 30-án a „Szabadság” elnevezésű  regionális újság - Kolozs, Szilágy, Fehér, Szeben és Beszterce-Naszód megye napilapjában jelent meg.



Videóösszeállítás a programról

Fotók a Kápolnadombon levő diákemlékműnél zajlott figyelemfelkeltő eseményről:

A Kolozsvár TV beszámolója a programról:

Az Erdély TV műsorában:

Riport is készült az Agnus Rádióban:

Előkészület a rendezvényre:



Visszaélés jelentése Bővebb információ