A gombai „csata”

II. Rákóczi Ferenc szentmártonkátai tartózkodásaira, a Rákóczi-szabadságharc 310 éve, 1705-ben történt eseményeire emlékeztek 2015. április 22-én a Szentmártonkátai Községtörténeti Baráti Kör koszorúzási ünnepségén.KÉPEK

Emlékbeszédemben többek között szóltam a gombai sáncok elleni labanc támadásról, a kistérség református történelmében is említett kálvinista prédikátorokat ért sérelemről. A kerek évforduló indokolja, hogy mindezen eseményekről most egy kicsit bővebben, alaposabban essék szó.

Amikor az elmúlt évek során ismerőseim körében megkérdeztem, hogy tudja-e, hogy a Tápió mentén hol volt a Rákóczi-szabadságharc egyetlen harci cselekménye, a válasz minden esetben nemleges vagy téves volt. A magyar történelem kimagasló fejezete az 1703-1711 között tartó szabadságharc, melynek szakirodalomban nyilvántartott epizódja volt a Gombát elfoglaló császáriak támadása.

Az 1705-ös esztendő tápiómenti kuruc történelme

Az 1703-ban kezdődött szabadságharc harmadik esztendeje a kibontakozás éve volt. Térségünkben ebben az esztendőben állandóan tartózkodtak kuruc csapatok, így a jászok kapitánya, Török András 1705. április 3-án többek között ezt írta Károlyinak: „Én éppen ezen órában fogtam ezen jászságnak mustrájához, ki is végben menvén mind lovassát, mint penig gyalogját ki szállítom Káták tájékára, az hol is közel lévén a hatvaniakhoz, Pest felé portázhatnak…”

Rákóczi a Dunántúl ismételt meghódítására készülve 1705. június 20-án kelt útra Egerből. Személyes vezetése alatt egy 1200 fős gyalogezred és ugyancsak 1200 fős lovasság állott. Keresztül haladva a Tápió mentén, június 25-én Tápióságon táborozott. Dokumentumokkal igazolható útvonala: Eger-Gyöngyös-Hatvan-Dány-Tápióság-Ócsa-Gyömrő volt. Ha ránézünk a térképre, akkor térségünkben a Kóka-Tápiószecső (1705-ben :Szecső)-Tápióság lehetett a fejedelmi ármádia Tápió mentét érintő haladási útvonala.

Rákóczi 1705. június 23-án a Tápió mente peremén levő dombos térségben, a dányi tónál vert tábort. Itt több levelet is írt és kapott a fejedelem. Az egyikben Esterházy Dániel arról tájékoztatta Rákóczit, hogy Glöckelsperg bevette Bottyán várát, s ezzel meghiúsult a Dunántúl elfoglalásának a terve. A másik levél írója Bercsényi Miklós volt. Ebből a fejedelem megtudhatta, hogy Herbeville serege Komáromnál állomásozik, és élelmet szállít Lipót várába. Bercsényi támadásra biztatta Rákóczit, hogy az összevont hadakkal végrehajtott csapás megakadályozza ennek az élelemnek a célba jutását.

Rákóczi tápiósági tartózkodásának ugyancsak fontos bizonyítéka az az itt keltezett levél, melyben Károlyi Sándort arra utasította, hogy lovas hadaival keljen át Szolnoknál a Tiszán és siessen a Kőrösökhöz, „vagy ahol az ő táborát hallja”. Rákóczi komolyan tartott attól, hogy a rácok Kecskemétet és környékét felprédálhatják.

Rákóczi elégedetlenkedő, háborgó katonáinak megnyugtatására 1705. július 3-án beszédet mondott Gyömrőn. A Mánya-réten elhangzott szavak a fejedelem egyetlen, saját kézírásában és a szöveg teljes terjedelmében fennmaradt hiteles beszédét jelentik. 56 Rákóczi-beszéd kivonatát, utólag rekonstruált vázlatát ismerjük. Gyömrő nem tartozik szorosan a Tápió mentéhez, annak határán helyezkedik el. A gyömrői Rákóczi-kultusz egyfajta példa lehet régiónk számára. Ez a város tíz éve, a 300. évfordulós rendezvényei során támaszkodott a nagykátai gyermekkorú hagyományőrzők, helytörténészek közreműködésére.

Glöckelsberg német és rác csapatokkal Budáról kitörve megrohanta és kifosztotta Kókát, Szentmártonkátát, Szecsőt. A megnevezett települések állatait elhajtotta. Erről írt id. Barkóczy Ferenc Károlyinak 1705. augusztus 1-jén, Kecskeméten írt levelében: „…Az valóságos, hogy a rácság némettel edgyütt kicsapván Szecsőt, Kókát felverte…”

Ugyanerről számolt be Ordódy György 1705. július 11-én Bottyán Jánosnak: „Kleklisperg in toto plus minus némettel 1000 rácczal 1500 kigyövén ma korán reggel Csabához szállott vala… Mende völgyén Szecsőt és Szent-Márton-Kátát megcsapta, azoknak egész marhájokat elhajtotta…és hét szegin embert megölte, nimelliket megvagdalta…”

1705 augusztusában id. Barkóczy Ferenc tartózkodott a Tápió mentén. Barkóczy 1704. szeptember 23-án csatlakozott a kurucokhoz. A fejedelem 1705. február 13-án a Duna-Tisza közi hadak és őrségek generális commendánsává nevezte ki, majd 1706. július 21-én Duna-Tisza közi főkapitányává tette. 1709. július 28-án halt meg Kassán.

Barkóczy 1705. augusztus 5-én tóalmási táborában írt levelet a három város –Cegléd, Nagykőrös, Kecskemét- főbírájának, hogy három nap alatt hat lovas és három gyalog compániát állítsanak ki. 1705. augusztus 20-án már Nagykátáról címezte levelét –„Datum ex praedio Nagy Káta 20 Augusti 1705”- Károlyi Sándornak.

Országos jelentőségű esemény volt az 1705. szept. 12.-okt. 3. között zajló szécsényi országgyűlés, melyen szeptember 17-én II. Rákóczi Ferencet a szövetkezett rendek vezénylő fejedelmévé választották. Ugyancsak fontos ebből a körből: Bottyán János 1705. november 3-án elindított hadjáratával 1706 januárjára felszabadította a Dunántúlt.

Gróf Herbeville Louis feldmarsall, a császári erők 1705. május 10-én kinevezett főparancsnoka szeptember 22-én Gombán tartózkodott.

Károlyi Sándor levele a „kókai mezőben” 1705. szeptember 21-én kelt Rákóczinak. A tábornok beszámolt a fejedelemnek Herbeville mozgásáról. Miután a császáriak fővezéréről volt szó, Károlyi fontosnak tartotta, hogy Herbeville tartózkodásáról részletesen tudósítsa Rákóczit. „Ezen órában érkezék strázsám. A német megindult egyenessen Tápió Szent Mártonnak Abony felé, már Szolnoknak fordul-e? Berénnek-e? vagy az városoknak. Szent Mártonnál fogjuk megtudni, magamat innet a Tápión, túl pedig Bóné követi, hátul ujjonnak is szorgostattják még ha lehet, az egész erőt ki nem mutatom, hogy félni ne tudgyon…”

A szabadságharc meghatározó katonai és politikai vezetője 1705. szeptember 23-án levelet írt feleségének, melyet a „Györgyi pusztán”, a mai Tápiógyörgyén címzett meg. A település ekkor ténylegesen lakatlan pusztaság volt. A generális –aki „mostanván csak pusztában lakozván”- mindenekelőtt beszámolt a császáriak mozgásáról, vélhető további útvonaláról. Károlyi a korabeli útvezetést feltételezve Kókáról a Szentmártonkáta-Nagykáta-Tápiószele érintésével juthatott el Györgyére.

Bercsényi Miklós és a szolnoki várparancsnok egyaránt hajdúk kiállítását követelte a megyétől, azon belül is a teljes egészében ellenőrzésük alatt tartott kecskeméti járástól. Ez ügyben a megye Ceglédre gyűlést hívott össze november 23-ra. Erdős Mihály szolgabíró november 14-én küldte széjjel a meghívót a három városon kívül Nagykáta, Szentmártonkáta, Tóalmás, Kóka, Szecső, Pánd, Tápióság, Bicske és Szentlőrinckáta bíráinak. Erdős szolgabíró 1705. december 14-én un. felülési parancsot küldött a fenti települések bíróinak. Arról nincsenek írásos bizonyítékaink, hogy hányan teljesítették a hatalmi direktívát, s amennyiben nem valósultak meg az elvárások, az esetben mi lett a büntetés. Hasonló felhívások, felszólítások –sokszor a realitást mellőzve- százszámra születtek az országban, ott ahol a kuruc seregnek sürgősen katonára, ellátásra volt szüksége.

A kuruc katonaság túlkapásait, a falvak lakosságával szembeni önkényes eljárások kivizsgálását tűzte még napirendre a november 23-iki ceglédi megyegyűlés. „Minden lakott helyre szálljanak ki a szolgabíró s az esküdtek és nyomozzák ki, milyen kár érte azokat a katonák részéről…Ha a katonák megtagadták a nyugtaadást és kárt okoztak, ezt jelenteni kell a komisszáriusnak…” A felsorolt települések között ott találjuk Szentmártonkátát, Urit, Sülyt, Szecsőt.

Levél írását határozták el Szentmiklósi János jász kapitánynak, kinek katonái Szentmártonkátán „…a bíró házát megsértették, az embereket kékre és majdnem agyonverték és bizonyos embereket a prédiumról a földesúr tiltakozása ellenére elhurcoltak…Fel kell vetni Szecseinek a zsámbokiak ellen elkövetett kihágásait is.”

1705 júliusában Glöckelsperg végigpusztította a Tápió mentét. A kifosztott települések között Nagykáta ugyan nem szerepelt, de Károlyi egy 1705-ös levelére tett megjegyzésében Nagykáta és Szentmártonkáta már mint pusztaság szerepelt. 1705-ben Nagykátán mindössze két csecsemőt kereszteltek, míg az előző két esztendőben 86 volt az újszülöttek száma. Szentmártonkátán –mely Nagykáta fíliája volt- 1705-ben nem volt újszülött, a 98 fős előző két éves gyarapodáshoz képest ez bizony szomorú. Az 1706-os esztendőben is csak négy volt az újszülöttek száma: egy-egy keresztelő volt májusban és augusztus hónapban. Mindez megkérdőjelezi Erdős Mihály felültetési parancsának realitását.

A gombai sáncok elfoglalása

A Rákóczi-szabadságharc kilenc éve alatt kisebb csetepaték, erőszakos cselekmények mindennaposak voltak a Tápió mentén. Az erőszakosságot egyaránt elkövették a lakosság ellen a kurucok és a labancok, a védtelen szenvedő fél minden esetben a falvak védtelen népe volt. Tervezett hadjárat, összehangolt támadás, s ennek nyomán kialakult harci cselekmény mindössze egy volt: 1705 márciusában a gombai sáncok elfoglalása.

Buda és Pest a Rákóczi-szabadságharc alatt mindvégig a császáriak kezén maradt, s onnét állandóak voltak a közeli Tápió mentére indított portyázó jellegű támadások. A falvak lakossága védtelen volt egy ilyen támadással szemben, a kurucok hasonló jellegű –portyázó- hadviselése nem tudta megakadályozni a császáriak betöréseit. Súlyosbította a helyzetet, hogy a budai helyőrség tudatosan használta erre a célra a rác szabadcsapatokat, akik zabolátlan, féktelen pusztításokat vittek végbe mindvégig a Duna-Tisza közén. A rác martalócok részéről többször érte támadás a Tápió mentét.

A veresegyházi bíró 1705. január 18-án a budai rácok támadási előkészületeiről számolt be. A bíró egyik társa Budán volt fogságban, s január 18-án szabadult. Arról adott hírt, hogy a budai helyőrség a szatmári őrséggel megerősödve Süly, Kóka, Szecső helységeket kívánja felprédálni.

A megyében portyázó rác szabadcsapatok, valamint a Budáról kicsapó császári helyőrség ellen Gomba község megerősítette települését: sánccal vette körül a falut. Pfefferrshoven tábornok, budai parancsnok katonáinak egy rácokkal kiegészített 1300 fős csapata 1705 márciusában támadt a falura. A támadást valószínűleg a védelmi jelleg, a sáncok megépülése válthatta ki a császáriakból, mely esetleg bázisa lehet a kurucoknak. Ez utóbbira különben egyszer sem került sor.

Johann Ferdinand Pfeffershoven 1691-ben ezredesként egy gyalogezred tulajdonosa, 1700-ig parancsnoka. 1695-ben vezérőrnagy, 1700-ban altábornagy. 1700-1713 között a budai császári helyőrség főparancsnoka. 1704-ben táborszernaggyá nevezik ki. 1713-ban nyugdíjazták, s 1714. május 8-án halt meg Bécsben.

Arról nincs tudomásunk, hogy a gombai sáncokat hányan védték –valószínűleg a falu férfi lakossága, pár száz ember-, s azt sem tudjuk, hogy kit nevezhetnénk közülük parancsnoknak.

A hevenyészett kis erődítmény nem tudott ellenállni a többszörös létszámbeli túlerőben levő reguláris erőt képező ellenségnek. Pfeffershoven jelentése szerint „ többeket lemészároltak, sok fogollyal és nagy zsákmánnyal” tértek haza. „Az ellenség két kálvinista prédikátort sok verések és kínzások után bevitt” – írták a gombaiak a fejedelemnek. Az egyik prédikátor neve fennmaradt: Veresmarti Miklósnak hívták. Felesége levélben kérte Rákóczit, hogy férjét a rabságból kiszabadítani segítsen:

„…Fényes Fejedelem! Kegyelmes Uram! Ugy hiszem, az Gombai szomorú casus vagyon Nagyságodnak értésére azok között a szegény prédikátoroknak rabsága vitelek, Kiknek minemű sorsok legyen, az budai arestomban valóságos biztonság. Im Kegyelmes Uram, az én öreg jámbor prédikátor hites uram is ugyan akkor elvitetet a szomorú rabságra, hogy én kiszabadíccsam (eléktelen lévén) mediumját ki nem találtatom. Azért Nagyságod bölcs elméjéhez és hatalmas irgalmas karjaihoz alázatosan folyamodom, talállyon, avagy találtasson illendő mediumot kiszabadulásokban… Iratám Gombán die. Maji 1705. Nagyságod méltatlan szolgálója Perigeti Kata, a szegin fogoly prédikátor hites társa, jó választ várok. P.S.Kegyelmes Uram, minapiban izentek nyavalyások, siessek kiszabadulásokban, mert éhen fognak meghalni; ezt is, hogy őket a Monori sancért tartyák, amely teszen flor. 300.”

A fejedelmi titkárság a következő levél tanulsága alapján iktatta, intézte a kérvényt:

„(Határozat:) Udvari Kapitányunknál jelentse meg magát. Agriae (Eger) die 10. Mensis Maji Anno 1705. F. Rákóczi m.p. Sigismund Jánoki m.p.”

                A két prédikátor később Rákóczi közbenjárásának köszönhetően kiszabadult.

Az elfoglalt gombai sáncok közé a császáriak valószínűleg saját helyőrséget telepítettek, erre utalnak az év során a Gombán megforduló magasrangú tábornokok látogatásai, tartózkodásai is. II. Rákóczi Ferenc 1705. június 25-én a közeli Tápióságon tartózkodott 2400 fős katonaság kíséretében. Július 3-án elhangzott a nevezetes gyömrői beszéd, s Gyömrő ugyancsak közel volt Gombához… Nem találtam magyarázatot arra, hogy a fejedelem miért nem indított támadást a gombai sáncok visszafoglalására.

Gróf Herbeville, Louis feldmarsall, a császári erők főparancsnoka szeptember 22-én Gombán táborozott, s ez a tény tovább erősíti azt a dokumentumokkal is igazolható tényt, hogy a sáncok márciusban történt elfoglalása után a településen tartósan idegen katonaság állomásozott.

Károlyi Sándor Kókán 1705. szeptember 21-én levelében beszámol a fejedelemnek a Gombánál lévő német tábor elleni sikeres és sikertelen akciókról:

„Nagyságod méltóságos levelét az midőn vettem volna, éppen voltam munkában az németekkel, de nagy vétség esett, mert strázsáim meg nem izenték, hogy meg nem indul, hanem rosztogot tartván ugyan Gombánál, mindgyárt kiperdült s az strázsa hírt nem tött, hanem reáütött s egyet elkapot. Kivel lármája esvén, az szőlőhegyekre egynéhány trupot felcomendérozván, benünket egészen kilátot. Kire nézve semmire sem mehettünk, hanem útat adván Kóka felé, az hadakkal 1000 embert az erdőkön más oldalra küldöttem, mit ad Isten maga tudgya eő Szent Felsége. Magunk itten Kókán negyvenig valóra akadván, azokat Istenhez bocsátották, rabul is fogdozván el bennek. Nagyságodnak elküldtem az kik életben vadnak. Ezen fogot rabok is azt referállyák, hogy bizonyos városra készül már két nap, hogy már oda mehet. Hatvan-e? vagy Kecskemét, nem tudgyák…”

A levélből kiderül, hogy Gombán jelentős német helyőrség tartózkodik, melyből csupán foglyokat tudott csak ejteni Károlyi. A Gomba elleni kuruc támadásnak ez a levél volt az egyetlen bizonyítéka. Károlyi még szeptember 21-én este egy második levelet is írt a fejedelemnek, melyben a Gombán tartózkodó fővezér, Herbeville mozgásáról, továbbhaladása esetleges útvonaláról számol be.

A gombai csata emléke

A gombai sáncok elleni támadás 300. évfordulóján, 2005-ben a település két emlékjelet helyezett el. A Harcvölgyben –mely elnevezésében őrzi a korabeli összecsapás emlékét-, a Gombáról Monor felé vezető úthoz közel 2005. május 7-én egy gránit emlékoszlopot avattak. Felirata: „Harcvölgy 1705. A pesti császári helyőrség és Gombát védő kurucok harcának emlékére. 2005. május 7.”

A református parókia falán, ugyanezen a napon került leleplezésre egy emléktábla, mely a következő szöveget tartalmazza: „Veresmarti Miklós és prédikátortársa elhurcoltatása, valamint II. Rákóczi Ferenc által történt kiszabadítása emlékére. 1705 – 2005”

Rákóczi-évek a Tápió mentén

A nagykátai Kossuth Lajos Hagyományőrző Csapat a Rákóczi-szabadságharc 300. évfordulója tiszteletére 2003-ban mozgalmat indított „Rákóczi-évek a Tápió mentén” elnevezéssel.

„A Tápió-mente 21 települése számára ez a kerek évforduló kiváló lehetőség arra, hogy megteremtse az ez ideig a legtöbb településen hiányzó, az 1703-1711 között zajlott szabadságharc emlékének ápolását, elősegítse hagyományát. Amikor a nagykátai hagyományőrző csapat kezdeményezte mozgalom, a „Rákóczi-évek a Tápió mentén” elkezdődött, számunkra is meglepő volt, hogy mily gazdag térségünk a kuruc szabadságharc helyi eseményeiben.”- írtam a „Rákóczi Gyömrőn” c. 2006-ban megjelent kiadványban.

A mozgalom keretében emlékművet, emléktáblát avattak

Tápiószentmártonban a régió egyetlen Rákóczi-szobrát-, Kókán, Szentmártonkátán, Gombán, Szentlőrinckátán. A kurucruhás kátai hagyományőrzők –amennyiben meghívták őket- ott voltak az avatásokon. Sok írás jelent meg a kuruc-történelem helyi eseményeiről és emlékápolásáról a nyomtatott és az internetes sajtóban, megjelenésük mindenkor a történések 300. évfordulójára volt időzítve.

Sebestyén Benedek nagykátai református lelkésznek sokat köszönhet a mozgalom. A tápiószentmártoni szobor mellett megalkotta a fejedelem domborművű arcmását, melyet 2004-ben avattak fel a szentmártonkátai könyvtár falán. Ugyancsak az ő alkotása Bottyán János szentlőrinckátai mellszobra.

A nagykátai csapat a Rákóczi-évek alatt felkereste a Rákóczi-szabadságharc emlékhelyeit, ott megemlékezéseket, koszorúzásokat tartott. Így jártunk többek között –néhány helyen többször is- Borsiban, Sárospatakon, Romhányban, Ónodon, Kassán. A mozgalmat záró évben megszervezett kassai emlékúton gyerekekkel és felnőttekkel két autóbusz telt meg.

A kátai gyerekek kuruc ruhájukban megjelenve számos rendezvényen jelezték ezekben az években az évforduló jelentőségét. 2003-ban 13-an vettek részt a Magyarország Felfedezői Szövetség sárospataki Rákóczi-táborában.

2004-ben nagyszabású ünnepséget, országos hagyományőrző találkozót -15 településről érkeztek gyerekek- szerveztek II. Rákóczi Ferenc Nagykátára érkezése 300. évfordulójára. Az ekkor kiírt rajz-és prózaíró pályázatra a kistérség nyolc iskolájából érkezett pályamű. Ugyancsak 2004-ben háromnapos Rákóczi-emlékút keretében barangoltunk a nagyságos fejedelem és társai nyomában. Tagokat toboroztunk a felfedezők szervezte Nemes Ifjak Társaságába és a Rákóczi-tisztek csapatába.

2005-ben és 2006-ban több alkalommal is jelen voltunk a gyömrői rendezvényeken, írásaink megjelenhettek a város kiadványaiban.

Több alkalommal szerveztünk kerékpáros emlékutat egy-egy tápiómenti településre, s több alkalommal kerestük fel a szentmártoni Rákóczi-szobrot. 2011-ben a két nagykátai gyermekkorú hagyományőrző csapat tagjai gyalog tették meg az utat –a történelmi Sóúton, a hadak által is használt útvonalat használva- Gomba és Nagykáta között.

A Magyar Hagyományőr Világszövetség 2003-ban a „Rákóczi Érdemkereszt” kollektív kitüntetést adományozta a csapatnak, mely elismerés egyéni változatát közel tíz hagyományőrző is kiérdemelte. A Magyarország Felfedezői Szövetség a „Rákóczi Hűségében” kollektív elismerést adományozta a csapatnak.

2013-ban a hagyományőrző gyerekek úgy gondolták, hogy elindítják a „Rákóczi-évek a Tápió mentén II.” sorozatukat. A 310. évforduló jegyében zajló programok nyitánya, a 2003-ban avatott Rákóczi-emlékzászló ismételt jelképes kibontása 2013 májusában Rákóczi gyömrői mellszobra előtt történt.

Szentmártonkáta az emlékápolás élvonalában

II. Rákóczi Ferenc 1704. április 22-én járt először Szentmártonkátán, majd 1710. február 3-18. között a vesztes romhányi csatát követően táborozott a faluban. A 2004-ben felavatott emléktábla ezen látogatásoknak állított emléket. Az elmúlt 12 esztendőben minden év áprilisában a helyi Községtörténeti Baráti Kör –mely a napokban ünnepelte fennállása 25. évfordulóját- megrendezte hagyományos emlékünnepségét, melyen minden esetben ott voltak díszőrséget állva kuruc ruhájukban a nagykátai gyerekek, s emlékbeszédet tartottam. Így történet ez 2015-ben is.

A szentmártonkátai ünnepségek a mozgalom állandó, központi elemévé váltak, s az emlékbeszédek minden esetben az arra az évre esedékes évfordulós eseményeket idézték fel a Rákóczi-szabadságharc helyi krónikájából. Így az idén kiemelten kezeltük a gombai csata és Rákóczi gyömrői beszédének körülményeit, az utókorra hagyott tanulságait.

Basa László

IRODALOM

• Heckenast Gusztáv: Ki kicsoda a Rákóczi-szabadságharcban? Életrajzi adattár. História Könyvtár. Kronológiák, adattárak. MTA Történettudományi Intézete. Budapest, 2005.
• Balanyi Béla: A három város és II. Rákóczi Ferenc szabadságharca. Studia Comitatensia 7. Tanulmányok Pest megye múzeumaiból. Szerk.: Ikvai Sándor. Szentendre, 1979.
• Borosy András: Pest-Pilis-Solt vármegye közgyűlési jegyzőkönyveinek regesztái. 1638-1711. V. 1703-1710. Pest Megyei Levéltár. Budapest, 1987.
• Pest-Pilis-Solt vármegye a Rákóczi-korban. I-II. Közreadja: Bánkúti Imre. Előmunkálatok Pest megye monográfiájához 2. Pest Megye Monográfia Alapítvány. Budapest, 1996.
• Baksa László: A Mánya-réti beszéd előzményei. Megjelent: Rákóczi Gyömrőn. Szerk.: Rakó József. Id. Pál Mihály Helytörténeti és Művészeti Kör. Gyömrő, 2006.
• Kosáry Domokos: Pest megye a kuruckorban. Pest megye múltjából. Szerk.: Keleti Ferenc, Lakatos Ernő, Makkai László. Pest Megye Tanácsa. Budapest, 1965.
• Kuruc vitézek folyamodványai 1703-1710. Összeállította, bevezető tanulmánnyal és jegyzetekkel ellátta: Esze Tamás. Hadtörténeti Intézet. Budapest, 1955.
• Bánkúti Imre: Kecskemét város és körzete. Iratok a Rákóczi szabadságharcból 1. Kecskemét, 1992.
• Lakatos Gyula: Nagykáta története a kezdetektől 1848-ig. Nagykáta Város Önkormányzata, 1999.
• Arató Éva: Gomba a Rákóczi-korban. M.: Rákóczi Gyömrőn. Gyömrő, 2006.
• Basa László: A Tápió mente vázlatos történelme a Rákóczi-szabadságharc idején. M.: Rákóczi Gyömrőn. Gyömrő, 2006.
• Basa László: Rákóczi-évek a Tápió mentén. Kézirat.
• Németh Ramóna: Rákóczi évek a nagykátai Kossuth Lajos Hagyományőrző Csapatban. M.: Rákóczi Gyömrőn. Gyömrő, 2006.

Forrás: https://www.tapiokultura.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=2150:a-gombai-csata&catid=15&Itemid=101